vigilia paschatis - Húsvét vigíliája

 

 

http://zsoki.freeblog.hu/files/H%C3%BAsv%C3%A9t.bmp

 Egy szál rózsa, mely kihajt a töviskoszorúból...

 Mert a húsvét nem a nyuszi, nem a tojás, nem a locsolás.

 A húsvét a feltámadás. A megújulás képessége, az örök kezdet.

 A mai korban, látjuk, semminek sincs igazán értelme, s minden véget ér egyszer, és hiába halmozzuk az élet kellékeit rakásra, mégsem leszünk tőle igazán boldogok, és hiába vagyunk mi jók, ha mások nem azok, és mindenki mindenkit átver, lemutyiz,., semmi sem tiszta, semmi sem szent... ebben a korban néha végtelenül magányosnak érezzük magunkat. Nem akarunk ilyenek lenni, nem akarunk behódolni a korszellemnek.

 

A felébredés abból, amik voltunk, a ráeszmélés arra, hogy többek vagyunk, mint ami kívülről látszik, hogy nem csak három dimenzió van ezen a világon, arról néha egy-egy benső csend, egy-egy rácsodálkozás, vagy egy semmihez sem hasonlítható élmény ad tanúbizonyságot.

 

Talán, van valami, ami nálunk is nagyobb.

Mégis kételkedünk, mert azt könnyebb.

 Hiszen a kételkedés jó dolog, megóv a fanatizmustól, és intellektuálissá tesz bennünket.

 De a kételkedés még nem hozott igazi fejlődést. Igazi megnyugvást. A kételkedésben nincs hit, csak száraz intellektus. A kételkedés szeretetmentes bár a mindennapi életben szükséges.

 De a kételkedés elveti a bizalmat, ami viszont az emberi kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen.

 Mi van akkor, ha mégis igaz?

 Ha jön valami jobb, valami más, ha meghalunk?

 HA nem véges ez a dolog, és talán valamilyen szinten mégis meg vagyunk mentve? 

Hiszen ebbe a végességbe,, ebbe a semmi nem állandó, semmi nem maradandóba bele lehet dögleni.

 Ha semmi sincs odaát, mi marad? Mi a reménység?

 Bele kell gondolni, hogy van miért. Hogy van igazság, hogy van tenni a dolgunkat, és hogy nem ennyi az egész, hogy nem csak annyi, hogy eszünk, dolgozunk, és meghalunk.

Hogy többek vagyunk ennél.

 Aki élt már át egységélményt, tudja, miről beszélek.

A tavasz, a természet újjászületése, feltámadása. Nekünk is fel kell ébredni, ahhoz, hogy feltámadhassunk. Hogy mindennapi drámáinkból kiszabadulva, mint ahogyan reggelente, ébredés után, amikor még a mentális zaj alszik, a természetes lét örömével mosolyogjunk rá a napsütésre, és egymásra.

 Annyi a panaszkodás, hogy ebben a korban már nincs erkölcs, mindent szabad, az emberek a pénzért mindenre képesek, hogy a valódi értékek elvesztek ebből a világból.

De megoldás egyáltalán nem születik.

 Ne kíméljük magunkat annyira, néha vonjuk meg magunktól valamit, ami fontos. Ez a Nagyhét üzenete.

 A húsvét üzenetét pedig: Ady Endre: Mag a hó alatt c versében látom megfogalmazódni:

 

Gyötrött és tépett magamat

Régi hiteiben fürösztve

Vérből, jajból és lángból

Szedegetem össze

S elteszem, mint életes holtat.


Kell még Tegnapról hív tanú

S kell talán az én hadisarcom,

Hogy drága mementóként

Fölemeljem arcom

Egy új emberű új világra.


Vád nélkül széttekintgetek

Majd vertségek és diadalmak

Földjén, hogy a káoszból

Harsos igét halljak,

Vagy harsos igét én hallassak.


Hős emberségem, várakozz,

Szép álmokat aludj, lefénylett

Jós és jó magyarságom,

Hívni fog az Élet

S föltámadások örök Rendje.


Most tél van s szegény mag-magam

Megnémítva és behavazva

Rendeltetés hitével

Őrzöm meg tavaszra,

Igazimnak sarjadásáig.

 

Szerző: condiscipulus  2010.04.03. 06:57 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://montanus.blog.hu/api/trackback/id/tr881891222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása