"életstratégia" tanmese...
A kalózok furfangos emberek, és kegyetlenek is, de meghalni nem szeretnének. Két kalózhajó hánykódott kinn a tengeren, ismeretlen vizeken. Egyikük már hónapok óta. Elfogyott minden élelmük rumuk, és még a vizük is, de megúszták a korábbi csatákat viszonylag épségben, a navigátoruk még élt, így tudták merre a part. A gond csak az, hogy már nem érnének oda időben, szomjan és éhen halnak. A másik kalózhajó kemény csatát úszott meg, viszonylag egyben, de meghalt a navigátoruk. Ez bizony kalózéknél nagy baj. Sajnos szokásuk kisebb csetepatéknál megölni egymást, ezért az okos navigátor a többi kalóznavigátorhoz hasonlóan titkosította térképét, és megbuherálta az iránytűjét úgy, hogy azt más nem tudta használni. Így hát társai nem ölték meg, hiszen nélküle örökre elvesztek volna a tengeren, ahogy ez a csata sajnálatos következtében meg is történt. Bezony élelmük az még volt bőven, de jó kalózhoz illő módon azt elrejtették, és lelakatolták, nehogy el tudja azt venni tőlük bárki is.Mindkét hajón vérbeli kalózok voltak, csata ide-vagy oda lőporuk és ágyúgolyójuk még volt dögivel. Szép napos időben futottak össze, a szél is kedvező volt, jó idő a csatára :D, az illem azonban megköveteli, hogy köszöntsék egymást az ellenségek. (Jó kalóz érdeklődik, hogy mit lehetne elzsákmányolni.) Egy kis furfangos kíváncsiskodás után ki is derült, kinek-kinek mije van, és mije nincs. A kalózkapitányok persze vén rókák voltak, értettek a stratégiához, nem kezdtek el csak úgy lövöldözni egymásra, átgondolták, mi is következik, ha el akarják venni a másiktól, ami annak van, nekünk meg kell.
Hát igen, gondoljunk csak bele mi is. Ha elkezdik lőni egymást, mindkét hajó elsüllyed, de ha az egyik győz is, biztos, hogy a károk számottevőek lesznek. Arról nem is beszélve, hogy a másik hajón is furfangos kalózok vannak, és ha az előtt adnák meg magukat, hogy elsüllyedne a hajó, a segítségük nélkül amúgy sem lehetne megszerezni a zsákmányt, hisz az élelem el van dugva, és zárva, a másik hajóról nézve pedig az iránytű és a térkép éppúgy használhatatlan a navigátor nélkül, ahogy a sajátjuk is. Talán elég lenne csak a navigátort épségben megszerezni, de hogyan? Hát igen, ha át akarunk szálni kardokkal, mielőtt odaérnénk, szétlőnek minket, ha mi lőjük őket, meghalhat a navigátoruk is. Azonban ha lőnek minket, velünk süllyed az élelmünk. Ha megegyezünk... Na neem azt azért mégse.
Így hát mindkét hajó látszólagosan fegyverszünetet kötött, de azért nem engedték át egymást a hajóikra. Ugyan már, ostoba hiba lenne. Ha átengedjük őket, megtudják hol az élelmünk, amikor elővesszük, és a kulcsokat is tudni fogják, merre rejtegetjük. Ha tudják, át szálnak éjjel titokban, és megölnek minket. Övék lesz a hajónk, és a navigátor is, és simán eljutnak a partokig. Na igen, ha mi szállunk át, akkor meg megfűzhetjük a navigátort, hogy jöjjön velünk, nekünk van élelmünk, átszöktetjük, és mi lesz... Lőnek ránk, mi meg rájuk vissza, és elnyelnek mindannyiunkat a sötét hullámok, a halakkal alszunk. Meg ők se hagynák, hogy átmenjünk. Az élelem azért nem olyan sok, nem tudjuk mennyi idő alatt érünk partot, azt a navigátor tudja. Ha nem adunk nekik élelmet, meghalnak, a navigátorral együtt, mielőtt partot látnánk.
Hosszas furmányos, okoskodás után megegyeztek, és kalóz becsület szavukat adták egymásnak. :) Az élelemmel rendelkező hajó naponta átad fejadagot a másik hajónak, így azok eljutnak a partig, elkerülve az éhhalált, közben pedig elvezetik a másik hajót is a partra. Nem száll át senki, nem lőnek át, együtt jutnak el a szárazföldig. A navigátor kiszámolta, hogy a várható szél, és távolság ismeretében mennyi idő telik el, mire kiérnek a partra. Bizony gyors számolás után kiderült, hogy ezzel a sebességgel éhen halnak mindahányan, mire partra érnének, nincs elég élelem. Ez bizony nagy dilemma. Az egyetlen mód a gyorsabb haladásra, ha a hajók könnyebbek. Ha azonos a sebességük, és mindketten a lehető leggyorsabbak. A hajók sérüléseik, építésük és súlyuk függvényében más-más sebességgel tudtak haladni, azonban ha egyik lassabb, akkor a másiknak is hozzá kell lassulnia, hogy ne veszítsék el egymást. Ez azt jelenti, hogy a lassabb hajót gyorsabbá kell tenni. Hosszasan tárgyaltak a kapitányok, a navigátor, és az élelemmel rendelkező hajó raktárosa négyesben. Végül némi kiabálás, morgás, és okos érvelés után kilyukadtak a megoldásnál. Nem, nem az első ötlet szerint jártak el, nem ölték meg egymást, akkor mindannyian a tengerbe pusztultak volna. Volt jobb ötlet. a lassabb hajóról átküldünk embereket a gyorsabbra, ha szükséges, és így kiegyenlítjük a sebességeket, de előtte még megszabadulunk az ágyúgolyóktól és a lőportól. Ilyet kalóz szinte soha nem tenne, de most kénytelenek voltak. Végül a súly elosztása miatt úgy alakult, hogy a sérült hajóról élelmet és embereket vittek át arra, ahol a navigátor volt, amonnan pedig egy vitorlavásznat a másikra, hogy a sérült vitorla helyén egy ép legyen, amivel nagyobb sebességgel lehet haladni.
A történet úgy ér véget, hogy a kegyetlen, de furfangos kalózok végül jó barátok lettek, legalábbis amíg partot értek. Ágyúikat, és lőszerüket a tengerbe szórták, megosztották hajóikat, élelmüket, és a part eléréséhez szükséges tudást, így mindannyian jó bőrben partot értek. Szerencséjük is volt, a parton ugyan katonák állták útjukat, de mivel hamar partot értek, és emiatt volt elég élelmük, így jó erőben voltak, és kardjaikkal kivágták magukat ebből a szorult helyzetből is...
elgondolkodtató - e-mailben kaptam.
