Az köztudott, hogy mit is értünk kánikula alatt. Így nevezzük ezt a nyári hőséget, amikor "kutya" nagy meleg van. És nem véletlen  a "kutya" szót, ugyanis a kánikula szóban szereplő canis latinul kutyát jelent. A tikkasztó meleget azonban nem a négylábú házi kedvencről nevezték el, hanem egy másik kutyáról.

Az ókorban római csillagászok megfigyelték ugyanis, hogy a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga a nyár közepén egyszerre kel a nappal. Ez a csillag a Sirius, melyet neveznek Suthisnak, Kutyacsillagnak és Caniculának, vagyis Kis Kutyának is.
Ezek az ókori csillagászok úgy vélték, hogy a Sirius okozza a nagy nyári hőséget. A mai tudomány ezt az elképzelést elveti, hiszen a Canicula 80 trillió kilométernyi távolságban található a Földtől, így nem befolyásolhatja időjárásunkat. Az elnevezés azonban megmaradt, s ezek szerint nagyon régről származik.

Most a végletek időjárását éljük, a "vízözön" után nagy hirtelen, idő előtt ránk köszöntött ez a júliusra jellemző kutya meleg.

***

Szikrázó
       az égbolt
aranyfüst a lég,
       eltörpül
       láng-űrben
a tarka vidék.

       Olvadtan
       a tarló
hullámzik, remeg,
       domb fölött
       utaznak
izzó gyöngyszemek.

       Ragyogó
       kékségen
sötét pihe-szál:
       óriás
       magányban
egy pacsirta száll.

Weöres Sándor: Kánikula

***

Derűs vers, a téli dider alatt mennyire vágytunk erre a melegségre, most meg, mikor ez ránk köszönt, néhány nap sem kell hozzá, hogy túlzónak érezzük... Szerintem nagyon is jogosan... Ez nem az örök emberi türelmetlenség, a saját sorsával soha nem elégedett kesergő gondolata... Gondolat? Ugyan már, ebben az időben már azt is nehéz, gondolkodni...

Mielőbb befejezni a halaszthatatlan dolgokat, amit meg lehet, halasztni enyhébb napokra és... A hűsítő víz, amire most vágyok. Ejtőzős fürdés, hűsítős gondtalan sörözés, a gondok meg, azok csak várjanak, semmi sem tud érdekelni, kikapcs...

***

...Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában, még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság...

***

Apró firkálmányaim most kusza kavalkádban kavarognak képzeletemben... /Bocsánat kedves Babits Mihály, hogy ez a hőség  agyamban  már délibábként, asszociál... / 

Olykor nyitott vagyok egy-egy engem érő, hozzám érkező napi gondolatra, máskor meg ezekkel inkább kötekedem, kifordítom azokat, ellenük mondok, makacs kötekedőként...

"Apó" legfrissebb eszmefuttatása a címén kívül szinte semmiben nem tudott magával ragadni, holott máskor meg... Az ilyen irományoknál érdekelnek a hozzászólások is, de ezekben a napokban talán másokrra is rossz hatással volt a meleg. "Virágoskert" második - rövidebb - hozzászólása talán nekem is szól... Mint ahogy a mai 'nap üzenete': "A mélység a transzformáló erejű, nem pedig az idő." ...

***

Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.

Paulo Coelho

Coelho-t tisztelem, mint minden olyan általam ismert gondolkodót, aki megosztja útmutató gondolatait olvasóival. Most viszont ezzel az uton járással gondban vagyok, túlságosan le van egyszerűsítve ez a hasonlat... Hiszen minden útnak - életútnak van három szakasza: Amit megtettünk, ahol pillanatnyilag haladunk és... a jövendő lehetőségei. Nincs két egyforma élethelyzet, a tapasztalatok alapján soha nem ugyanúgy reagálunk hatásokra...

Ahogy Márai is fogalmaz: "Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk." A velünk haladó út, mert végül is valamelyiket mégis csak bejárni kényszerülünk, csak akkor vezethet el bennünket  a végső célunkhoz, ha 'jó a térképünk', lehetőségeink között útjelzőként a becsület, tisztelet, emberség mutatja meg az igazi, öszinte szeretet útját. Ez az út is szövevényes, de csak ez vezet a végső célhoz... és tévutak is adódhatnak, útközben is és minden elágazásnál. Napi gondok, praktikum, érzelmek, sőt az olyan önként vállalt kötelezettségek is, melyeket korábban, utunk érdekében fontosnak véltünk. Valóban, van értelme az utaknak, sokféleségük szerencsés esetben viszont nem cak az utolsó pillanatban adhat megvilágosodást... A számunkra helyes 'térkép', ha jól figyeljük, lépésről lépésre is egyre átláthatóbbá válhat... Ez adhat reményt és boldogságot minden uton járónak...

***

Vigyázz arra, hogy soha ne kapkodj, s munkádban, a társaséletben, igen, a köznapi cselekedetekben is engedelmeskedj a tények és helyzetek szigorú következetességének. (...) Van egyfajta kézügyesség az emberi feladatok alján; ezt nem árt megtanulni. Ha megfogsz valamit; fogd két kézzel és erősen, ha elengedsz valamit, engedd el tudatosan és minden következménnyel, ha szólsz, álljon szavad az időben, mint a kő, ha örülsz valaminek, örülj fenntartás nélkül. /Márai Sándor /

Újabb gondolat, mely sokféle értelmet is hordozhat. Többször is el kell olvasni, a kánikula ellenére próbálom a saját értelmezésem megtalálni... Számomra a kulcsszó: 'valamit'. Sokszor személyekben gondolkodunk. Barát, munkatárs... Azután amikor ez a kapcsolat valamiért 'okafogyottá' válik, utána olykor hajlamosak leszünk az említett Márai-féle tanácsot a személyre alkalmazni... Fogni - elengedni következetesen mindíg csak valamit kell, hajlandóságot, szokást, helyzetet és nem személyt. Más minőségben, csak így válhat a "mélység a transzformáló erővé"....

***

Kánikulai napok 'hozadéka'  avagy 'hordaléka' ? :)

Immár három napja formálódnak, először csupán a meleg és a napi munka kényszere miatt 'kesergő' gondolatok - hogy miért is nem csinálhatom, amit igazán szeretnék, most ebben az időben miért nem strandolhatom...  Ennek indult, kissé elkanyarodott gondolatfoszlányok...

***

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.
Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.
A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.
Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak.
Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

(ismeretlen szerző)