Szentmártoni János:
A vers előtt
A papír, mint a köd:
átláthatatlan.
Belerajzolom a várost,
legyen hol laknom,
és rohanó embereket
írok minden utcasarokra.
Kitalálom az életem,
hogy legyen múltam,
és némi jövőképem.
A jelenről hallgatok
- élem amíg élhetem.
Néha mintha hegycsúcson
állnék, rálátnék a völgyre,
és sasmadarak szárnyának
léglökéseit érezném
ködbe szúrt arcomon ...
