Tudod arra gondoltam,

ha a világ csak annyi,

amennyi látható,

ha minden csak halandó,

akkor hiányzik belőle valami,

de nagyon, lélek nélkül

az egész értelmetlen,

a látszat sokszor azt mutatja,

hogy a világ lélektelen,

nem is azért,

mert rossz az mindig,

amit tesz az ember,

hanem ahogyan teszi,

a jóhoz

túl nagy akaraterő szükséges,

fárasztó a jónak a tevése,

a szándék kevés, ha lehúzza,

ahelyett, hogy szárnyakat adna,

elmarad a csoda,

így talán akkor lehetséges csak,

ha a test egyedül

teszi a dolgát, magára hagyva,

az eredmény azt mutatja,

a legnagyobb erőfeszítésen is az látszik,

hogy magányos a cselekvő,

nincsen segítsége,

nem működött közre a lélek,

meglátszik mindenen,

meglátszik a gondosan ápolt betegen,

a fáradságos mindennapokon,

de látszik a gyönyörű karácsonyfán,

hogy ember ápol,

hogy a napot ember tölti ki,

hogy a fát az ember öltözteti,

egyedül,

teljesen magára hagyatva,

nem segít neki az angyal,

mert nem mindegy,

vele,

vagy az ember egyedül öltöztet,

meglátszik az a fán,

meglátszik az őt körülvevők örömén,

ember örömöt is csak emberit tud okozni,

emberi mosolyt tud az arcokra csalogatni,

az angyallal díszített fán

meglátszik a léleknek az ügyes munkája,

még ha csak egy ág is van,

de munkálkodott a lélek rajta,

akkor átjárja az egész szobát,

a benne lévőket,

talán a világ attól embertelen,

mert angyaltalan,

ha egyszer mindenki találkozik vele,

mindenkinek megszólal a lelke,

itt vagyok, csináljuk együtt tovább,

ezután legyen valódi ünnep a világ.