Versek között tallózgatva...
Egy kis lírai barangolás - eső elől szobámba kényszerülvén - felfedeztem hét gyöngyszemet.
Pilinszky János:
Áldott szédület
A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül,
szorong a száj, remegve egyre szédül,
mint szél himbálta, imbolygó virágban
a léha szív, és mintha súlyos áram
érintené, alél a test, s a szem már
a drága szempár csak mereng a csöndben,
mint ismeretlen tengerfenéknek alján
két gyöngyszem.
Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
míg oldja-bontja zászlóját a láz,
hogy mint a szél, a szálló angyalok,
sehol se, mégis mindenütt vagyok,
hogy szinte már szeráfi lendülettel
csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
mint angyalok, kik parttalan terekben
keringnek.
S már nem lehetne könnyed metszeten
se lágyabb, mint most lágy a szám s kezem,
az idegekben érlődő halál
árnyalja kezem tartását s a szám.
S oly lágy az ív is, mellyel mélyre hajtom
ájult fejem, s hagyom, hogy égi láz
égessen át, hogy csontomig lehasson
a varázs.
A drága, drága révülés, amelyben
mi fájt és mart és sajgott, elfelejtem,
hogy társtalan, hogy csupa seb vagyok,
mint csillagok közt hulló csillagok!
Csak mély verése ér most, mint a tenger,
a mély örömnek, nincs szívemben jajszó,
ha sírok is, mint sír a tengerekkel
a kagyló.
Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
és máris részeg tőled minden érzék,
kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
hozzám találsz az áldott szédületben,
hogy többé semmi - ugye - nem szakít szét?
mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
egymásba, egymásnak felelve, mint két
tiszta sor!
Baka István:
Csak a szavak
Csak a szavak már nem maradt más
csak a szavak csak a szavak
a tó szavában úszom én hol
a hínár mondata tapad
testemre és a mélybe húzna
de hát az is csak szó a mély
nevezz meg és a név a szó majd
kiszabadulva partot ér
csak a szavak már nem maradt más
nem táplál a kenyér s a bor
lélek vagyok ki test-koloncát
hurcolva folyton megbotol
a semmi és a lét közötti
küszöbben bár ez a küszöb
szó maga is csak és riadtan
tévelygek a szavak között
jó volna lenni még talán de
mit is tegyek ha nem lehet
a szótáradba írj be s néha
lapozz föl engem és leszek
Juhász Gyula:
Szavak
Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.
Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.
Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.
Jónás Tamás:
Önérdek nélkül
Nincsenek gonosz népek,
Megírt jövő vagy rontás,
Lélek van, néha téved,
Mesét koldul, ha nincs más,
Gyíkot nagyít az elme,
Sárkány minek is lenne,
Sorsot karmol az agyba,
Mért ne, ha karmolhatja.
Nincsenek manók, egy se,
Bűbáj sincs, csak rögeszme,
Nincsen gonoszság, jóság,
Csak véletlen, s hajlandóság,
Persze, csodák még vannak,
De titokban maradnak,
S nincsen működő rendszer,
Mire hatnának egyszer.
Bűn sincs régen, csak bűnös.
Senki senkit nem üldöz.
Csak megbízottak vannak.
És zsoldok. Seggek, talpak.
De van valami érdek,
Féltik vagy tőle félnek.
És szellemi nomádok
Zaklatják ezt a stábot.
De vannak tündérek. Vannak.
Szagosak, mint a hajlakk.
Közöttünk élnek. Itt-ott.
Isten előtt is titkok.
Minek élnek, ki tudja.
Hasznuk kereken nulla.
Érzékenyek és félnek.
Figyelnek. Vannak. Végleg.
ajánlás
Hercegem, tudnod muszáj:
Hazudtam. A semmi fáj.
Tündérből sincsen egy se,
Se dongót és legyet se,
Se kolibrit, se lepkét
Ne fogj meg és ne szedj szét.
Költőd e verssel elhagy:
Jó hercegem, te sem vagy.
Weöres Sándor:
A jóságról
Káromkodj, ha jónak látod,
szidd az embert és a világot,
ha szitkod szép: élvezem.
De hogy itt, e földi honba
bárkinek hibája volna:
senkinek el nem hiszem.
Száz törvény közt botlódsz, kapkodsz
s mindig hű vagy önmagadhoz,
mást akarva sem tehetsz.
Akármit téssz, akármint téssz,
azt teszed, mit legjobbnak vélsz –
mi a jóság, ha nem ez?
Áprily Lajos:
Imádkozom, legyek vidám
Én Istenem, legyek vidám,
házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Reviczky Gyula:
Miatyánk
Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fenntartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a te nagy nevednek!
Az igazak, jók, akik élnek,
Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az õ buzgó imájok:
Ó, jöjjön el a te országod!
Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy:
Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:
A te akaratod legyen meg!
Panasz sosem jön ajakunkra;
Csak te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg
Ma s mindennap a kenyerünket!
S ha bűntől (hisz' gyöngék vagyunk mi!)
Nem bírunk néha szabadulni;
Bár a fenyítés téged illet;
Bocsásd meg a mi vétkeinket!
S mivel gyöngék vagyunk a jóra:
Legyen hát vétkeink adója,
Hogy amidőn felebarátunk
Bánt, néki szívből megbocsátunk!
Száz fájdalomnak, száz veszélynek
Vakon megy itt a test s a lélek.
De mi fogjuk kerülni mindet,
Csak meg ne kísérts soha minket!
Miatyánk! Büntess, hogyha kell, de
Taníts imára, türelemre.
S ki örök, égi dicsben állsz fenn:
Ó, ments meg a gonosztul. Ámen!
