Nem siratlak
Nem siratlak, nem idézlek, múltam,
szirmok füstjét ontó alma-ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjuság.
Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligetek.
Kóbor lelkem! Lángod már csak félve
olvasztgatja szóra ajkamat.
Hová lettél, kedvem frissessége,
szemem fénye, érzés-áradat?
Elveink nem tudnak olyan szilárdak lenni, mint naiv pillanatainkban gondolnánk, mert világunkat az érzelmek, az értelem és a hit folyton változó egyensúlya tartja össze.
Az ember hajlamos nagy titkokat sejteni ott, ahol egyszerűen csak nagyobb erők működnek, mint amiket uralni tud. Azonnal a nagy titkot keresi, amikor kiemelkedő tehetségekkel találkozik, amikor a hit alapvető kérdéseit firtatja, amikor a saját érzelmeit vizsgálja, és akkor is, amikor a tudomány eszközeivel igyekszik mélyebben megérteni a világot. Pedig: "A nagy titok az, hogy nincs titok".
A logika ugyan erős és nélkülözhetetlen eszköze az emberi gondolkodásnak, de nem tud mindent megoldani. A világ komplexitása időnként szükségessé teszi egyéb gondolkodási eszközök bevetését is, olyanokét, amelyek nem a tiszta rációra, hanem inkább érzésekre, képzetekre alapulnak.
Nem azért kell tudományokat tanulni az iskolában, hogy később mindennek magunk is utánajárjunk, hanem azért, hogy meg tudjuk különböztetni a hiteles, a módszereket szigorúan betartó tudományt az áltudományoktól. Ha erre képesek vagyunk, akkor már elég a tudomány eredményeit is csak úgy elhinni, mintha jobbfajta mítoszok lennének. Nem kell mindenkinek végigjárni a tudományos levezetés rögös útját ahhoz, hogy a nem kívánt teherbeesést elkerülje.
Valójában nem azokat a tulajdonságainkat tekintjük öröklött tulajdonságainknak, amelyekben hasonlítunk az őseinkre, hanem azokat, amelyekben hasonlítunk hozzájuk és különbözünk másoktól. Amikor a rokonság kíváncsian vizslatja az újszülöttet, általában olyasmiket hallunk, hogy milyen göndör a haja, ezt biztosan az apjától örökölte, vagy a szeme éppen olyan, mint a dédanyjáé volt. Olyasmit viszont sohasem hallunk, hogy nézd már, két lába van, ezt vajon kitől örökölhette?
A világ bonyolult. Mi, emberek pedig sokfélék vagyunk, ugyanakkor elképesztően egyformák is. Vajon mi következik ebből a látszólagos ellentétből? Az, hogy mindenki másképp egyforma. Az ember szüntelenül igyekszik olyan döntéseket hozni, amelyekkel a legoptimálisabb eredményt érheti el. A döntések különböző helyzetekben várnak rá, és ezekben a helyzetekben az ember mindig másképp viselkedik - vagyis kevert stratégiákat alkalmaz. Mindnyájan kevert stratégiákkal játszunk - ennyiben egyformák vagyunk. Ám a stratégiákat mindenki teljesen egyénien keveri - ebből fakad személyiségünk sokfélesége.
Mérő László gondolatait nem is egyszerű egy-egy tömör idézettel tükrözni, összegezni... Néhány írását olvasva a véletlenszerűen jegyzetbe tett mondatok sorai mintha egy új jelentést körvonalaznának. Az emberi élet játékelméleti megközelítése rádöbbent bennünket: Az évezredes igazságokat akárhányszor is újraértelmezhetjük, újabb és újabb nézőpontokból vizsgálgathatjuk, de attól ugyanolyan igazságok, igazak maradnak....
A játékelmélet felfedezésének következménye volt a véletlen szerepének átértékelése – annak felismerése, hogy a véletlen a tiszta racionalitás eszköze lehet.
