- a hit bölcselete - Igen. Csakhogy a hit is lehet annyiféle, ahányfélék mi magunk vagyunk, emberek... Arról már nem is szólva, hogy életünk útján folyamatosan alakul - hisszűk és reméljük, hogy fejlődik is személyiségünk, a bennünket érő hatások, körülményeink és az azokra születő benső őszinte(?) válaszaink alapján...
"Az őszinteség az igazsággal mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő emberi tulajdonság. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd.
Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése (lásd még: önámítás) éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is." (wikipédia)
Az őszinteség minden megnyilvánulásra kiterjed; példának okáért, ha valaki nem hajlandó tárgyilagosan és elfogulatlanul figyelembe venni a tényeket, akkor ezzel egyidőben azt sem állíthatja, hogy saját ismeretei, nézete vagy álláspontja megfelel a valóságnak. Ha valaki mégis ezt teszi, akkor csupán önnön vágyait juttatja kifejezésre és nem törekszik a tényleges igazság megismerésére. A tárgyilagosan felkutatott és felsorakoztatott bizonyítékok helyett pusztán az ember egyéni vágyaira alapozott nézetek akkor is őszintétlenek, ha részben jószándékúak is – elvégre gonosztevők is viseltethetnek jó szándékkal kiválasztott egyének egy kis csoportja iránt. Így tehát megállapíthatjuk, hogy az őszinteség egyik alapvető eleme az igazság iránti elfogulatlanság... ("Nyugati felfogás")
Kétség és bizonytalanság. Szeretném hinni, elhinni, hogy jól alakul egyéni sorsunk és az ország sora...
Beszélő képek VI.
Hiszel?
Az ember gyönge: félve néz feléd,
S mint egykor a tanítvány Mesterét,
Nehéz időkben megtagad (Arany János).
Gyöngeségének tudatában az ember magát figyelmeztetésekkel, jelekkel vette körül, amelyek, mint megannyi mankó segítik, a jó irányba terelik.
Legyen bár látásod korlátozott, mégis eligazodhatsz, ha van hited, üzeni az angyal. Ne játszunk most a szóval (Fides – Fidesz), bármennyire is kínálja magát a névazonosság.
Mélyedjünk el inkább a kérdésben: hiszünk-e mindabban, amiről azt állítjuk, hiszünk? Nem elég mondani, nem elég még hirdetni sem. A hit akkor élő, amikor hozzá igazítjuk az életünk.
Hinni az örök életben annyit tesz, mint felelősséget vállalni tetteinkért. Kívánhatsz-e jobbat magadnak, mintsem hogy ezt a felelősséget átérző emberek intézzék ügyeidet és közügyeidet.
A hívő ember maga is jel. Árthat-e többet a kereszténység terjedésének, mint az, aki hirdeti a hitet, de nem cselekszi az Atya akaratát? Az élő hit nem elmélet, nem eszmefuttatás. Tetteinket befolyásoló iránytű és bukásainkban felsegítő erő. Légy hálás érte, mert kegyelem.
***
Konfuciusz az őszinteség több szintjét azonosította; ezek alapvető szerepet játszanak az erkölcsről alkotott elgondolásaiban:
*
Az őszinteség legsekélyebb formáját nála a Li fogalma testesíti meg: ide tartoznak mindazok a cselekedetek, amelyeket az ember az ideális társadalom kialakítása érdekében tesz, megcélozva ezzel egyben saját egyéni érdekeinek kielégítését is rövid (ami rossz), vagy hosszú távon (ami jó). Ha azonban hajlandó elismerni, hogy tettével azonnali kielégülést keres, az valamelyest jobbá teheti az egyébként rossz tettet – és ugyanígy ronthat egy jó tetten is a hosszú távú célok elrejtése. Itt tehát az alapelv az, hogy az "úriember" mindig arra törekszik, hogy érzéseit az arcán is őszintén kimutassa. Ezzel ugyanis elősegíti azt, hogy mindenki tisztában lehessen mindenkivel, és így közösen, a lehető legkönnyebben megegyezhessenek arról, hogyan és miként is érhetnék el hosszú távon azt, hogy mindenkinek egyaránt jó legyen. Jól látható tehát az összefüggés az időhorizont, az etikett és az önmagunkról kialakított kép (ide értve azt is, amikor önmagunkkal szembesülünk, akár a tükörben is) között. Ez elősegíti az önmagunkkal szembeni őszinteséget, és gondoskodik arról is, hogy nyugodt, kiszámítható és tisztességes legyen minden olyan ügylet, mint amilyen például az üzlet is. Ezen elgondolás szerint az ember egyszerűen azért őszinte, mert saját egyéni érdeke is azt kívánja, hogy őszinte legyen.
*
A Li fogalmánál már mélyebb a Yi, amit nevezhetünk becsületességnek is. Eszerint az ember már nem önérdekből őszinte, hanem tisztességből és erkölcsiségből, a kölcsönösség elve szerint. Itt is központi szereppel bír az idő, de ezúttal időtartamként: mivel életed első három évében a szüleid minden tekintetben elláttak és felneveltek, ezért haláluk után magad is három évig gyászolod őket. Ezen a szinten az ember egyéni kötelességeit és kötelezettségeit illetően őszinte. Aki igazán és mélységesen őszinte, az akkor is úgy viszonyul az őseihez, mintha azok élnének és akkor sem tesz semmi olyat, amivel szégyenbe hozná őket, ha senki nincs a közelében, aki erre kötelezné, vagy aki előtt ügyelnie kéne erre. Ez az elv már része volt az elődimádatot is magában foglaló erkölcsi kódexnek, de Konfuciusz szigorította meg.
*
Az őszinteség legmélyebb rétege a Ren, ebből ered a Yi, és ezáltal a Li is. Konfuciusz erkölcsiségének alapját mások megértése és a velük szembeni empátia alkotta. Ennek az is előfeltétele volt, hogy az ember már értse önnön erkölcsi középpontját is ahelyett, hogy egyszerűen csak engedelmeskedne a felsőbb hatalmak rendeleteinek. A konfuciuszi Aranyszabály az volt, hogy úgy kezeld az alattad állókat, ahogyan te is szeretnéd, hogy téged kezeljenek a feletted állók. A konfuciuszi erény az egymással való harmónia fenntartásán alapult, valamint ama tény őszinte beismerésén, hogy előbb vagy utóbb (így például öreg korban) az ember mindenképp mások hatalmába kerül (így például a gyerekeiébe). Az őszinteségnek ezen a szintjén az ember már nem csak saját élete viszonylatából fogja fel az őszinteséget, hanem azon túl még az eljövendő nemzedékekéből is, és ennek megfelelően alakítja minden tettét és megnyilvánulását úgy, hogy azok mindig és mindenkor tükrözzék családja becsületét, őszinteségét és az igazság elfogadását (így például azt is, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal), megőrizve ily módon a család jóhírét is.
*
Az ázsiai országokban részben azért is minősítik sokszor barbároknak a nyugatiakat, mert azok általában nincsenek tisztában az őszinteség fent említett mélyebb szintjeivel és így nem is viselkednek azoknak megfelelően. Az ázsiai kultúrák számára ugyan gyakorta teljességgel elfogadható olyan mértékű kétértelműség és késlekedés is, amit a nyugati ízlés már képtelen elviselni, ám ez sokszor egyedül azt a célt szolgálja, hogy elkerülhessék a hazugságot, vagy hogy kétséges helyzetekben pozitív benyomást keltsenek, mivel az ázsiaik számára elfogadhatatlan a hazugság és egymás kétségek közt tartása. Ezért számít náluk súlyos gorombaságnak az is, ha olyan helyzetben akarnak kikényszeríteni belőlük egy döntést, ahol még egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy őszinte választ adhassanak, elkötelezhessék magukat – így tehát vagy hazudni volnának kénytelenek, vagy szintén gorombán kéne válaszolniuk. Mivel a hagyományos kultúra számára ezen lehetőségek egyaránt elfogadhatatlanok, így csak a halogatás marad, mint tisztességes kiút.
*
Thanissaro Bhikkhu szerint: "Egyéni lehetőségeink őszinte belátása az igazi őszinteség forrása, ez az, ami előrevisz minket. Jelenlegi, valós helyzetünk felismerése csupán az első lépés ezen az úton, nem az utolsó. Őszintén lássátok be, hogy jelenleg hol tartotok, de azt is, hogy hova juthattok és mik a lehetőségeitek. Így mindig ott lesz előttetek az út a maga kihívásaival."
*
Kétség és bizonytalanság. A napi információim hatására ébredő gondolataim most e két fogalom körül járnak. Jó lenne képesnek lenni, "őszintén" tudni hinni vezetőink és embertársaink őszinte érzéseiben. Jó lenne, de látjuk, a hit és az őszinteség, ez a két - első hallásra még oly egyértelműnek tűnő fogalom mily összetett értelmezést hordoz, annyi megközelítést, ahányfélék mi magunk vagyunk...
... és most, bár süt a nap, különös, nem éppen kellemes érzések töltik el elmém és szívem...
?
