Márai Sándor (1900-1989)
Kassán született, 1900. április 11-én.
Apja Grosschmid Sándor ügyvéd, a kisebbségi magyarság sorsáról írt könyvet az első világháború után. Öccse, Radványi Géza, a későbbi neves filmrendező a Valahol Európában alkotója.
A mindennapjairól, találkozásairól, olvasmányairól, reflexióiról számot adó Márai igazi közege az irodalom volt...
"Szereped van, mely csak a tiéd, s ez a szerződésed Istennel.
De alkatrész is vagy a világ nagy szerkezetében, nem sokkal
több, nem is jelentősebb, mint egy csavar vagy huzal, mely e
végtelenül bonyolult gépezetben valamilyen mellékes és
alárendelt folyamat egyik segédeszköze. Ne feledkezz meg soha
szerepedről, mely csak a tiéd és személyes, s ne feledd soha,
hogy nem számítasz sokkal többet az Egészben, mint egy
alkatrész, csavar, vagy huzal."
“Szeretném az igazságot leírni itt. Az igazsághoz úgy szoktatom magam, mint a nagybeteg az életveszélyes, keserű orvossághoz; talán megöl, de lehet, hogy segít; tulajdonképpen nincs mit vesztenem.
Az igazság, hogy lelki alkatomért, sorsom fordulásáért nem vádolhatok senkit.”
"Mikor hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságodat vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertöző baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen."
“Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező, s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az egészre. Ki vagyok? Mit akarok? Ki ellen, kinek érdekében akarok élni? Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel? Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?… És, felelni az egészre: hol tartok? Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből, vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket? Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell. Várják a választ, a csend nagy, drámai. De ilyenkor megtudod és észreveszed, hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.”
"Meg kell tudnod, hogy az embereket nemcsak a szó, eskü és az ígéret köti egymáshoz, még érzelmek, rokonszenvek sem döntik el az igazi kapcsolatot. Van valami más, valamilyen keményebb és szigorúbb törvény, amely megszabja, hogy ennek vagy annak az embernek köze van a másikhoz. Mint a cinkosoknak. Ez a törvény szabta meg, hogy nekem közöm van hozzád. Én tudtam e törvényről. Húsz év előtt is. Mikor megismertelek, rögtön tudtam. Nincs értelme, hogy szerénykedjek most: azt hiszem, Eszter, kettőnk közül mégis én vagyok a keményebb jellem. Persze nem a "jellemesebb" abban az értelemben, ahogy az erkölcsi kézikönyvek hirdetik. De mégis én, a tántorgó, hűtlen, a szökevény, én vagyok az, aki belülről és minden akarattal hűséges tudott maradni ahhoz a másik törvényhez, melynek nincs nyoma a könyvekben és a törvénytáblákon, s mégis ez a törvény az igazi. Kemény törvény ez. Figyelj reám. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben. Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük, az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
"Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság."
"Nincs nehezebb, mint lebontani kialakult helyzeteket az életben. Olyan bonyolult munka ez, mint lebontani egy székesegyházat. Sok mindent sajnál az ember...persze válságos helyzetekben nincs nagyobb bűn önmagunkkal és élettársainkkal szemben, mint az érzelmesség. Sokáig tart, amíg megérted, mi az, amihez jogod van az életben?....Milyen mértékben rendelkezel életeddel, mennyire adtad el magad és sorsod érzéseknek és emlékeknek?"
"Mi a csoda? … Hát egyszerűen az, hogy a szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol. "
"A szerelem csak tőmondattal tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol, vagy reábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet."
"Szívünk lebeszélhető. Rá sosem.
Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is.
A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz."
Márai Sándor - Monológ
Akarok még hinni az életemben
s a mások életében - akarom,
hogy izmos és erős legyen karom
s földaloljak egy lobogó "igen"-ben.
Mert megbocsátottam mindenkinek
s szeretném, hogy nekem is
megbocsásson, ki tettenért
a pózon és csaláson
és ne vádoljon többé senki meg.
A múltat én elhordozom magammal
új életemre, mint zsákját a vándor:
hogy éltem egyszer én, Márai Sándor,
s emlékeimmel elmotozva élnék,
mert amit érdemeltem, rámtalált:
kaptam egy életet és egy halált.
Utóiratként: 'A korlátod, saját magad!" - Egy csendes, délutáni merengés...
