quaestio principalis - a fő kérdés

Te és a világ

Vékony kis könyv, Wass Albert-i gyöngyszem. Letöltve innen mindössze 14 oldal, A4-esben kinyomtatva, mert az igazi élmény könyvként olvasni ezt is, miként a Bibliát...

1947-ben jelent meg először, s azóta valódi könyvritkaság. Akiket már megérintett a szerző könyveinek szépsége, azok a vadász szenvedélyével keresik-kutatják újabb és újabb műveit.
Hogy miért ez az olthatatlan vágy?
Mert Wass Albert maga a tiszta forrás, a sorsunkért féltve munkálkodó előd. Írásművészete egyként "bibliás" költészet és a szemtanú ízesen megfogalmazott történetírása.
A "Te és a világ" derűs bölcsességek, lélekemelő gondolatok és atyai tanítások könyve, intelem, hitvallás és útravaló. Műfalyában méltó folytatója annak a hagyománynak, amelyet István király, Kölcsey Ferenc és Széchenyi István teremtett.

Az író születésénél fogva ugyan maga is főnemesi származású, az igazi előkelőséget számára mégsem ruha vagy hivatal, de belső előkelőség jelenti. Meggyőzően vall erről, miként embernek Istenhez, természethez és embertársaihoz való kapcsolatáról s a törvényekről, amelyeket tudnunk kell lelkünk békéjének megvalósításához.
Segít tisztázni fontos fogalmakat maga és az önkéntes számüzetésben csüggedni látszó társai számára, s közben felvillan előttünk életrajzának egy-egy részlete is, ahogyan ajtónyitáskor vetül fény egy rég járt szoba rejtelmeire.

Aki ismerhette őt ifjú korában s hallotta még fiatalon szépen szólani, tökéletesen és felemelően: még az sem sejthette, hogy az író, ki úgy állt az erkölcs magaslatán, mint Erdély havasán a frissen hullott hó, majdan nemzete szellemi irány mutatójává magasodik.

***

A könyv bevezető gondolata és honvágy címmel szereplő zárszava:

Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek
rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség,
mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot
maga körül.
     A világot? A Te világodat.
     De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ is és ez az igazi világ.
Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban
hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz,
melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti
fejét midőn a földből előbúvik.
     Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a
hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és
elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint.
     Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.
     Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál,
és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak
nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a
hóvirágok között abban a világban.

***    

HONVÁGY

      Tudom, olykor súlyosan reád nehezedik mégis. Kezed régi kilincsek emlékétől sajog, szemed előtt fölködlik egy ház, füledben rég elhangzott szavak visszhangja duruzsol. Gondolatban sorra járod a régi szobákat, lelked ujjaival végigsimogatod a kedves, kopott bútorokat. Meghitt illatait feléd küldözgeti egy régi kert. Gyermekkori ösvények kavicsa csikordul emlékezésed léptei alatt. Hegyek és völgyek, erdők és mezők támadnak életre benned. Eszedbe jut egy régi vázában egy régi virág. Egy szék. Egy tükör. Egy kedves mintájú függöny: A napfény, ahogy valamikor szobádba besütött. Vagy a hold, ahogy behavazta a kerti utat s az illattal álmodozó rózsatöveket. Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak. És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított.
Fáj, tudom. Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér.
        De elárulok Neked valamit: ma már ez ellen is tudok gyógyító kenőcsöt. Az ember egyet s mást megélt már, s egyet s mást tanult. Ha újra elővesz sajgó fájdalmával a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nem csak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden más, minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek. Gyep lepi és bozót nőtte be őket. A barátságos kiskapu helyét idegen rács foglalta el azóta és rá sem ismernél a régi házra. Idegen színnel mázolták be új lakói. Szobáit megtöltötték új és idegen bútorokkal. Rózsáid helyén illattalan ipari növények tömörülnek szigorú sorokban. Fáidat kivágták régen s újakat nem ültetett senki, mert azt vallják ma, hogy szép haszontalanságokra nem való a föld. Idegen lennél, dermesztő döbbenettel idegen, ha megállanál ma ott, egy régi küszöb nyomait keresve. Idegen.
      Így van ez, hidd el. És gondolj rá sokat. Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, az nem is honvágy már, csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép. Gazdag vagy általa. Senki nem rabolhatja el Tőled azt, hogy amire emlékezel, az gyönyörűen szép.
      Aztán nézz körül és meglátod, hogy itt is vannak, mindenhol vannak erdők és hegyek, völgyek és mezők. Rózsák és fák és illatos, szép haszontalanságok. Es akkor a honvágy már nem is vágy többé benned, hiszen miképpen is vágyódhatnál arra, ami eltelt.
      Már csak emlékezel a honra. S amíg emlékezel: tervezgeted már az új hont magad köré, hogy legyen mire emlékezzenek a gyermekeid.
                                               

VÉGE