morál, lelkiismeretA mai ember panaszkodik a sorsára, és emiatt kedvetlen, rossz a lelkiismerete. Ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy a sorsa tőle függetlenül bekövetkező dolgok következménye.
A világ olyan, amilyennek mi teremtjük meg egyénenként és folyamatában. Gondolkozzunk el azon, hogy van-e felelősségünk abban, hogy milyen lét vesz körül minket!

Multi fanam, conscientiam pauci verentur.


A direkt vagy más néven intakt (érintetlen, ép) morál az isteni kiáradás része, és az emberektől függetlenül létezik. Ez a morál az abszolút jó, az abszolút tökéletes. Talán minta lehetne a mai ember számára, hogy visszaszerezze az elveszített értékeket, mint a tudás, a bölcsesség, a hit, az állhatatosság és céltudatosság, a szeretet, s még hosszasan sorolhatnám.
Az ember hajlamos behódolni a világnak, és ilyenkor eltűnik belőle a lelkiismeret hangja, és még önigazolásokat is állít fel magának: pl.: boldogan élek!
A valódi direkt morál az az alapállás, amelyet szabadságnak hívunk. A szabad ember óvja, védi a körülötte lévő világot, beszéde és gondolkodása sziklaszilárd, mert élete az Istenbe vetett hiten alapul.
Az embernek szüksége van az „életre”. Amikor élni akarunk, akkor önmagunkba kell nézni, és az ott látottakat napról napra realizálni és megélni. A bennünk lévő dolgok valódi képe mindig a tudattalanban van, és aligha tudunk róla valamit. Legtöbbször csak félelmet érzünk és élünk meg, és nincs róla valódi tudomásunk, mi zajlik bennünk.
Szükséges tehát az elkötelezettség ahhoz, hogy az ember önmagát tisztán, valódi alapon megismerje. Ez a feladat egyébként az ember összes erejét igénybe veszi, ami aztán teljesen kimeríti őt.
Ahhoz, hogy az ember valóban önmaga tudjon lenni, kívülről kell rátekintenie magára. Amikor ez megtörténik, megszűnik a játszmák kavalkádja, a vetítések sorozata. Ez az a pont, ahol – e pillanatban – a rideg és ijesztő kétségbeesés születik. Ez a pont, amikor már nem marad semmi!
És ekkor szól a lelkiismeret legmélyéről valaki, talán saját szellemi önvalónk halk, szelíd hangon: Ne félj, nem vagy egyedül! Hit kell, töretlen hit!
Ekkor a lélek elindul egy teljesen ismeretlen úton, amelyet a valódi önismeretnek, a valódi morálnak hívunk.

A direkt morál és a rossz lelkiismeret...

Szerző: condiscipulus  2010.08.16. 02:27 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://montanus.blog.hu/api/trackback/id/tr882224683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

condiscipulus 2010.08.17. 08:54:20

Kálnoky László:

Az a kis ember ott belül

Az a kis ember ott belül
...tovább »ugrál, torz fintort vág, nevet;
fejedben lakik, agyvelőd
az ágya, ablaka szemed.
Ha torkod sírás fojtogatja,
s keserűséged könnybe gyűl,
szemtelen hangján felkacag
az a kis ember ott belül.

Az a kis ember ott belül
tarka zászlókkal integet.
Nem látja más, csak te tudod,
mi van a homlokod megett:
cirkuszporond és arzenál,
hol minden együvé vegyül,
mert rendet sohasem csinál
az a kis ember ott belül.

Az a kis ember ott belül
szájas demagóg, lázadó.
Te vagy a buta nép neki,
téged uszít és téged óv.
Kigúnyol hagyományt, tekintélyt,
és ha a hallgató bedűl,
kaján szamárfület mutat
az a kis ember ott belül.

Az a kis ember ott belül
élősdid, kis belső tetű,
húsodtól s véred italától
torkiglakott tekintetű.
Megvárja, míg a szív megáll,
a szemgolyón át elrepül,
és egy új testbe költözik
az a kis ember ott belül.

condiscipulus 2010.08.28. 04:25:02

Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem / részlet /

"Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.

Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: "Ezerannyit adjon..." -
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!

És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül - szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.

Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.

Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok."
süti beállítások módosítása