Jézus-mozaik
A szerdai olvasmány elgondolkodtatott. (Ap Csel 17,15-18,1) Ez nem más mint a híres
areupágoszi beszéd. Szent Pál fellép a sok más szónok mellett és hirdeti az evangéliumot. Amit most kiemelnék az Pál érzékenysége és finomsága. Tisztában van a helyzettel, a hallgatósággal. Erre a beszédben valóban igaz: ’mindenkinek mindene lettem.’ Pál beleéli magát a pogány-görög világba, és a jelenlevők tapasztalataiból indul ki. Filozófiai úton közelít: az ismeretlen Isten-nek állított oltárt talán még a beszéd előtt láthatta a közelben. Isten platóni fogalmából, a kimondhatatlanból indul ki: ’benne élünk, mozgunk és vagyunk’ érvel az Apostol.
Mindezt érdemes összehasonlítani más páli beszédekkel az Apostolok Cselekedetéből. Ott van például a nemrégiben hallott Ap Csel 13,13-25. Ebben a részben Pál a zsinagógában szólal fel. A hallgatóságnak megfelelően, a próféciákon, és a zsidó nép más szövegein keresztül közelíti meg Jézus személyét. Jézust, mint a próféciák beteljesítőjét, a régtől megígért Messiást mutatja be.
A két említett nézőpont meglehetősen különbözik. Nem állítom, hogy egyik megközelítés igazabb lenne, mint a másik. Azt viszont igen, hogy mikor ez, mikor az a fajta út tűnik célravezetőbbnek. (Amennyiben a cél a hit továbbadása.)
A Biblia természetesen sok más megközelítést és képet használ. Jézus a Jó Pásztor. Vagy Jézus a szőlőtő. Ezek a Bibliát akár csak felületesen ismerő ember számára is evidens képek. Ezek a képek mint nyilak mutatnak a hit felé, amit vallunk: Jézus az Isten Fia, Jézus a Messiás.
... Jezsuita blog
"... Egyedül Isten teszi a csodát, de te hozod hozzá az öt kenyeret és a két halat.
Isten egymagába mindenre képes, mégis úgy látja jónak, hogy rád számítson."
Arcok... Sok-sok arc alkotja lelkünk alakuló benső, egyéni mozaikját. Kifejező kép, ennél már csak az lenne kifejezőbb, ha animációként érzékeltetné, ahogy egy-egy mozaikdarab beilleszkedik és részévé válik az egésznek... Olykor előtérbe kerülve vagy ponttá zsugorodva... És vannak meghatározó jelentőségű arcok, melyek állandó nélkülözhetetlen elemei a mozaiknak...
Nagymamám mondogatta: 'Azt is nézd, ki az, aki mondja...' Régi és megfontolandó intelem, Elgondolkodom az idős 'egyszerű' emberek maradandóan tömör bőlcseletén. A "klasszikus", nekem tetsző gondolatok szerzőinek életére is egyre inkább kíváncsi vagyok az utóbbi időben. Arra, ki is volt az ember, aki azt írta és élete miként harmonizál mondandójával...
Szergej Jeszenyin élettörténete így most újabb üzenetet is hoz számomra: A kapott talentumokkal kell tudni élni, a nagy adottságokkal rendelkező tehetség kiteljesüléséhez is nélkülözhetetlen az erkölcsi tartás, a lelki egyensúly, a benső béke. Ezek hiányában céltalanná válhat és végül kudarcba torkollhat minden emberi kapcsolat... Hiábavalóvá lesz a külső segítség, hiszen önmaga útjára mindenkinek saját magának kell rálelnie és azon végigmennie... Vannak az életnek olyan alaptörvényei, melyekkel szemben a legjobb szándék és őszinte meggyőződés ellenére sem lehet tartósan szembefordulni, senkinek sem... Ha mégis ezt teszi, azzal nem a saját célját, a boldogságát éri el, hanem más sorsokat elnehezít...
Minden megismert arc alakít a mozaikon... "Könnyű a békát a tónak ugrasztani, ha arra van fordulva..........:)))" Vannak olyan arcok, szempárok, melyekről hiszem, valahonnan látják most is, ők miként alakítják napról napra a mi kis mozaik képünk. Talán segítenek is sugallatokkal felismeréseink megértésében.
Vannak a képben meghatározó, de csak közvetetten, áttételesen megismert arcok is... Akiknek véleménye mégis csak belénk ivódik, alakul, felértékelődik. "...ez egy ilyen embertipus, rendkívűl símulékony, aki azt mondja amit hallani szeretnél..."
Kicsit hosszasabb is már a 'széljegyzet' mint maga a bejegyzés... De a kép másként csillan a különféle megvilágításban, borús viharban, napsütésben vagy a felhős mindennapi szürkületben... Egy-egy mondat lehet kritika, amit hozzánk eljuttatva először sértő negatívumként élünk meg, de idővel, letisztulva őszinte életcélként vállalható, ami a saját talentumot - az empátiát - mások javára fejleszti...
Felvillannak képek, arcok... Azután van amelyik rögzül, maradandóan fontos, nélkülözhetetlen alkotóelemmévé válik a harmonikusan alakuló képnek. Arc, amely az idő múlásával letisztul és minden gesztusa egyre inkább értelmezhető...
"Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog... ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek..."
