insomnium

in opere

A teremtő munka öröme az, hogy nem robot, hanem játék.

 A korlátlan szabadság, mely határos az anarchiával, nem jelent boldogságot, annál inkább a jól végzett munka öröme.

 A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.

 proicio

A barátság

...

 “Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában, még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság.” (Gustave Thibon: Jákob lajtorjája)

...

“Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.” (Kahlil Gibran)

...

Nem lehet csendes szemlélőként örülni más boldogságának, fel kell vállalni a bűnbak szerepét...

... becsukját a kis távoli virtuális ablakot...

pontem dissolvo - minden pici híd fájdalmat okozva felégettetett... és úgy vélve, hogy ennek is más az oka, vagyis én vagyok "gyárihibás". 

Legyen így. A gladiátor földön hever, Császárnőm ítélt, ujjával lefelé intve, egyet kattintva. Bevégeztetett... Le vagyok én már - írva. :) A győztesé az igazság.  

egoismus

Az a fránya egoizmus... :)

Egy hatalmas folt az emberiség paplanján, amely képes elnyelni a valódi értékeket és összetörni egy szempillantás alatt a lelkünket? Lehet. Kézzel nem érinthető, jelzőként negatívan értendő fogalom? – Egoista. – Mondják sokan sokaknak, pedig mindenki az, kivétel nélkül. Emberi ösztön, lételem, tulajdonság. Szükség van rá, ám akadályoz. Folyamat vagy puszta önzés? A bennünk dúló háborúk önmagunkkal és a külvilággal szemben befolyásolnak minket. Nem egyszer gondoltam, arra hogy megbolondultam. Egyszer felhőtlen vidámság jár át kívül, belül, aztán hirtelen elromlik minden, és arra eszmélek, hogy „verem a földhöz” magam? Milyen „szemétség”, hogy tegnap még minden rendben volt, ma meg már mindenben csak a rosszat látom. Badarság. Ugyanaz a színpad, ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanabban a korban és mégis belülről hat rám valami, ami miatt negatívan látom azt, ami tegnap még csodálatos volt… Hajlamosak vagyunk beleképzelni dolgokat dolgokba. Ezzel remekül el tudjuk rontani saját kedvünket és a környezetünkét is. Átadjuk a negatív energiánkat dühvel, hisztivel, önsajnálattal a másiknak, aminek következményeként a másik is idegbeteg lesz és visszapasszolja nekünk… Akár egy labdát folyamatosan dobáljuk egymásnak a feszültséget. Ráadásul ehhez még szavak sem kellenek. Elég, ha egymás közelében intézzük a dolgainkat és az arcunk hirdetőtáblaként funkcionál, amire az van kiírva: „ rühellek mindent”. Jó játék, de nagyon fárasztó és véget nem érő úgy hogy inkább próbáljunk meg uralkodni magunkon és az érzéseinken.

Nem vagyunk ám könnyű helyzetben. Egoizmusunk teljes kibontakozásához a világ elegendő lökést, ötletet ad (nehogy már a végén elkezdjünk gondolkodni). Birkatársadalom. Megmondják mit tegyél és te azt teszed, mert az biztos úgy jó. Bizonygatják, hogy mennyire jó lesz neked, aztán ha baj van, mentik a bőrüket.
Minden arra megy ki, hogy megtanítsák neked Te vagy a legfontosabb, Te egyedi vagy, már csak egy kis ez kell hozzá, meg egy csomag az. Te meg szaladsz, rohansz, nehogy kifuss az időből, hogy megvehesd a legújabb limitált kiadású terméket, hisz már csak egy hajszál választ el attól, hogy általa tökéletes ember legyél. A dolog keserédes szimfóniája, hogy nem leszünk különbek másoknál. Így legalábbis nem.

Felesleges hagynunk, hogy a világ ránk erőszakolja azt amik nem vagyunk. Nem véletlen, hogy őseink mindig azt mondogatták „mindig hallgass a szívedre”. Tényleg ezt kéne tennünk nem pedig saját eltorzult nárcizmusunkban gyönyörködni nap mint nap, vagy azon tűnődni hogy mi az, ami még nincs meg a boldogságunkhoz. Az életünket mi irányítjuk, nem holmi mosóporok, ruhamárkák és a többiek. Miénk a testünk, lelkünk és az egonk. Egészséges egoizmusra szükségünk van, de tudnunk kell különbséget tenni bizonyos dolgok között. Lehet, hogy éppen abban a pillanatban nem magunkra kéne gondolni, csak néha bele kéne éreznünk magunkat mások helyzetébe, lehet az a szeretőnk, a gyermekünk, a családunk, mindegy. Lényeg, hogy törjünk ki abból a tudatalattinkból kiinduló tudatból, miszerint: mindegy mi történik csak nekem jó legyen… Ha nem mindig magunkkal foglalkozunk a világot is szebbnek fogjuk látni, nem lesz szükségünk többre, mint amink van. Persze céljaink lehetnek, de alapvetően az a lényeg, hogy megtaláljuk a boldogságot. Amikor végre elfogadjuk azt a színteret, amit az élet rendelkezésünkre bocsátott és megtanulunk játszani benne, megtaláljuk a harmóniát, ami mindig is ott lakozott bennünk, csak éppen a jin-jang egyik felének túlsúlya által kiváltott egyensúlyzavarok közepette…

http://cotcot.hu/cikk/2009/07/13/az-a-franya-egoizmus

Néhány tipikus ego jellemző:

-  nem érdekli más véleménye, megy a saját feje után

-  meg van róla győződve, hogy tökéletes minden cselekedete

-  hisz abban, hogy ő tökéletes, vagy minimális választja el tőle

- a boldogsága érdekében átlép társai érzésein

- mindig benne van a „Na majd én megmutatom!” érzés

- akaratlanul is lenézi társait, a körülötte lévő embereket

- ha érdeke kívánja, félrevezeti a másikat

A jelzőket még lehetne sorolni egész hosszan, de nem érdemes. Az önzőségből kilépni sosem késő. Akaraterő kell hozzá, de önmagában ez sem elég. Észre kell venni, hogy van ennél boldogabb élet is, és nem csak „én” létezek a földön, segíteni éppolyan jó, mint segítséget kapni, ha szükségünk van rá...

(Forrás: donna.hu)

Különféle színes mázak - csillámporos álcahálók mőgé ez elrejthető,  de  valójában mégis csak perben állok önmagammal mindaddig, amíg önmagam boldogságát keresve nem mások boldogságát szolgálom...

Minden tisztelet Annak, aki felülemelkedett egoja bővkörén. Aki erre ráébredt, Aki erre képes  az életében...

Tóth Árpád:

ÚJÉVI VERS A VÉN HÁZALÓRÓL ÉS A FIATAL VIGÉCRŐL

Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,
Melyet mint "hősnő" most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!

S hogy e vígságot stilusosan adjam,
A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet
Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
A neve - Boldog Újesztendő!

Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,
S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

Tudod arra gondoltam,

ha a világ csak annyi,

amennyi látható,

ha minden csak halandó,

akkor hiányzik belőle valami,

de nagyon, lélek nélkül

az egész értelmetlen,

a látszat sokszor azt mutatja,

hogy a világ lélektelen,

nem is azért,

mert rossz az mindig,

amit tesz az ember,

hanem ahogyan teszi,

a jóhoz

túl nagy akaraterő szükséges,

fárasztó a jónak a tevése,

a szándék kevés, ha lehúzza,

ahelyett, hogy szárnyakat adna,

elmarad a csoda,

így talán akkor lehetséges csak,

ha a test egyedül

teszi a dolgát, magára hagyva,

az eredmény azt mutatja,

a legnagyobb erőfeszítésen is az látszik,

hogy magányos a cselekvő,

nincsen segítsége,

nem működött közre a lélek,

meglátszik mindenen,

meglátszik a gondosan ápolt betegen,

a fáradságos mindennapokon,

de látszik a gyönyörű karácsonyfán,

hogy ember ápol,

hogy a napot ember tölti ki,

hogy a fát az ember öltözteti,

egyedül,

teljesen magára hagyatva,

nem segít neki az angyal,

mert nem mindegy,

vele,

vagy az ember egyedül öltöztet,

meglátszik az a fán,

meglátszik az őt körülvevők örömén,

ember örömöt is csak emberit tud okozni,

emberi mosolyt tud az arcokra csalogatni,

az angyallal díszített fán

meglátszik a léleknek az ügyes munkája,

még ha csak egy ág is van,

de munkálkodott a lélek rajta,

akkor átjárja az egész szobát,

a benne lévőket,

talán a világ attól embertelen,

mert angyaltalan,

ha egyszer mindenki találkozik vele,

mindenkinek megszólal a lelke,

itt vagyok, csináljuk együtt tovább,

ezután legyen valódi ünnep a világ.

praesenilis :)

Szigeti Lajos:

Budavári séta

Havas, kormos évszak után
az enyhülés mindent restaurál,
fagy gallyazta lombok rései
mutogatják a város nevezetességeit
s mellvédről, védőbástya szikláról
visszaverődik a napsugár-nyílzápor,
ronthat ostromágyú, gurulat lövedék,
a múlt önmagában vereség.

Föltárul a kincses reneszánsz temető,
koronázó templom alatt, a Vérmezőn
karóba húzott, lenyakazott árnyékok
— dicsőség, nagyság rég volt —
szélrohammal a Gellért-hegy felől
a tornyos Tabán a Dunán jönne föl,
nézd viharjelző rezgőnyárfák
villámhárító levél-fonákját,
madarak légikikötőit,
virágkelyhek illat-füstölőit,

mutus

Az ember nem magányra született; holott ideig-óráig, néha napokig egy jól működő családi- baráti- élettársi kapcsolatban is szükség van az egyedüllétre. De amikor testet ölt a magány...  akkor képes megmérgezni az ember lelkét nagyon hosszú időre.

adest animo

Gondolatok adventi napokon...

Szentmártoni János:

A vers előtt

A papír, mint a köd:
átláthatatlan.
Belerajzolom a várost,
legyen hol laknom,
és rohanó embereket
írok minden utcasarokra.
Kitalálom az életem,
hogy legyen múltam,
és némi jövőképem.
A jelenről hallgatok
- élem amíg élhetem.
Néha mintha hegycsúcson
állnék, rálátnék a völgyre,
és sasmadarak szárnyának
léglökéseit érezném
ködbe szúrt arcomon ...

reservatio

  "A szeretet képzelőerő, fantázia nélkül megsavanyodik, mint a rosszul kezelt bor. Kis meglepetések adnak ízt, színt, dallamot, szárnyat a szeretetnek. (...)

Megjártam a hadak útját,
nem tartottam magam száját.
Lovamat én, ingem-gatyám
egy-két asszony szívest mosná.
Tarde venientibus ossa.

Vallomás

“Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre, nem akartál lélek és betű helyett olyasmit, ami csak ügyes torzképe a léleknek és a betűnek; igazi nőket akartál szeretni, igazi könyveket akartál írni, igazi emberekkel akartál harcolni és megbékélni. Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: “Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg.”

(Márai Sándor: Ég és Föld)

Beney Zsuzsa:

A tenger

Hány meg hány évig éltél az idõben.
Már kiléphetsz. Az emberek közül
elköltözhetsz egy lakatlan szigetre.
Ezentúl nem házakat látsz, csak a tengert

a határtalan horizontra nyílót.
Süllyedõ, felbukkanó tükröket
a sós szélben. Vagy egyetlen lapos
ezüsttálcát melyrõl nem tudhatod

hogy az ég tükörképe, vagy talán
maga a vízre leszállott magasság.
A fönt és a lent tengerészcsomói
hurkaiban veszejted életed.

 mare maris

Jókai Anna: Ima Magyarországért … 

Öregisten, Nagyisten

nézd, hogy élünk itt lenn

katlanba zárva

csodára várva

csöbörből-vödörbe magyarok.

A mai ember panaszkodik a sorsára, és emiatt kedvetlen, rossz a lelkiismerete. Ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy a sorsa tőle függetlenül bekövetkező dolgok következménye.
A világ olyan, amilyennek mi teremtjük meg egyénenként és folyamatában. Gondolkozzunk el azon, hogy van-e felelősségünk abban, hogy milyen lét vesz körül minket!

Multi fanam, conscientiam pauci verentur.

suscitatio

Reggeli gondolatok

Hajnal van. Kinyitod a szemed. Ébredezel..

amicitia

Adni akarom a szavakat, nem elvenni
Kezemet feléd nyújtó baráttá lenni...

Napsugárrá válni, hideg, zord időben
Ünnepet hordozni, gyertyaláng fényében.

Fájdalmat túlélni rengeteg mosollyal...
Hited érteni, isteni akarattal.

si casus daretur

Móra Ferenc: A szív

  A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.

moderatim

LASSÚ TÁNC

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, mint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?

infit et femina- férfi és nő

Várnai Zseni

CSODÁLATOS

Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!

imponderabilia

 „Minden emberi tudás és értés
a felfoghatatlan felfogása,
a rejtőzködő megjelenése,
a megközelíthetetlen megközelítése,
a láthatatlan meglátása,
a kimondhatatlan kimondása.”

A 9.század egyik nagy elméje, Ioannes Scotus Erigena írta ezeket a sorokat.